Együttműködik Japán és Brazília

Együttműködik Japán és Brazília

A japán miniszterelnök brazíliai látogatásán a két ország megállapodott pénteken abban, hogy együttműködve fokozzák erőfeszítéseiket a klímaváltozás elleni küzdelemben és az Amazonas-vidéki esőerdők védelmében, amihez Tokió anyagilag is hozzájárul. Kisida Fumio és Luiz Inácio Lula da Silva aláírt egy Zöld Partnerségi Kezdeményezés című, átfogó együttműködési megállapodást az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről és olyan környezetvédelmi célokról, mint például az erodálódott mezőgazdasági területek helyreállítása, az erdőirtás megakadályozása és a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása.

Globális gigaszövetség formálódik: Japán kész belépni a világ katonai nagyhatalmai közé

Globális gigaszövetség formálódik: Japán kész belépni a világ katonai nagyhatalmai közé

Kilenc év után először utazott japán kormányfő az Egyesült Államokba, hogy legmagasabb szintű találkozón vegyen részt. Kisida Fumio, Japán miniszterelnöke négy napig tartózkodik a tengerentúlon, közben pedig Joe Biden amerikai elnökkel is tárgyalt. A találkozó témája a két ország közötti kapcsolatok megerősítése volt, amely különösen a kínai felemelkedés fényében kapott nagy figyelmet. Peking egyre nagyobb fenyegetést jelent mindkét ország hatalmára, ezért Tokió és Washington igyekszik minél jobban összehangolni a tevékenységüket, hogy ezzel ellensúlyozzák Kína növekvő hatalmát.

Ballisztikus rakétával üzent Észak-Korea, nem maradt el Amerika válasza

Ballisztikus rakétával üzent Észak-Korea, nem maradt el Amerika válasza

Észak-Korea ballisztikus rakétákat indított hétfőn, miközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter a szomszédos Dél-Koreában tartózkodott egy konferencián - jelentette be a dél-koreai hadsereg. A hétfői rakétateszteket az amerikai külügyminisztérium azonnal elítélte.

Kína ősi riválisa segítségével válna modern katonai nagyhatalommá India

Kína ősi riválisa segítségével válna modern katonai nagyhatalommá India

Interjút adott a Nikkei Asianak Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter. A beszélgetés apropója az volt, hogy a tárcavezető hamarosan háromnapos látogatáson fog részt venni Tokióban. A két ország igyekszik egyre mélyebb kapcsolatokat kialakítani, ez is téma volt a beszélgetésen.

Japán éberen figyeli a jen árfolyamát

Japán éberen figyeli a jen árfolyamát

Fumio Kishida japán miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy kormánya kész minden szükséges intézkedést meghozni a devizapiac túlzott volatilitásának kezelésére. Kishida a New York-i Gazdasági Klubban tartott beszédébe hangsúlyozta az árfolyamstabilitás fontosságát.

Ősi ellenségeket terel egy akolba a nukleáris fenyegetés, nagy bejelentésre készülnek

Ősi ellenségeket terel egy akolba a nukleáris fenyegetés, nagy bejelentésre készülnek

Jun Szokjol dél-koreai elnök az ország nemzeti ünnepe alkalmával tartott keddi televíziós beszédében a biztonsági együttműködés megerősítését sürgette az Egyesült Államokkal és Japánnal az észak-koreai nukleáris fenyegetéssel szemben, és kijelentette, hogy a pénteki Camp David-i csúcstalálkozó "új mérföldkövet fog jelenteni a háromoldalú együttműködésben".

Kerek perec kimondták a stratégák: a második világháború óta nem volt ilyen komoly fenyegetés

Kerek perec kimondták a stratégák: a második világháború óta nem volt ilyen komoly fenyegetés

Tavaly decemberben fogadták el Tokióban a sokat vitatott új fegyverkezési programot, ezt most védelmi stratégiával is megerősítették a japán politikusok. A dokumentumban egyértelműen Kínát, Oroszországot és Észak-Koreát nevezik meg a térség legnagyobb biztonsági kihívásának. Japán szerint a második világháború óta nem fenyegette ekkora veszély az országot - írja az AP News.

Ázsia egyik legnagyobb gazdasága közel-keleti együttműködésekkel oldaná meg a legnagyobb kihívásokat

Ázsia egyik legnagyobb gazdasága közel-keleti együttműködésekkel oldaná meg a legnagyobb kihívásokat

Kisida Fumio japán miniszterelnök az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása során megállapodást kötött számos technológiai és éghajlatváltozással kapcsolatos témakörben. A Japán és az Emírségek közötti új innovációs partnerség az energiabiztonságra, valamint a chip- és akkumulátortechnológiába történő beruházásokra összpontosít majd.

Videón a japán miniszterelnök elleni szombati bombatámadás

Videón a japán miniszterelnök elleni szombati bombatámadás

Szombat késő délelőtt egy füstbomba robbant fel Kisida Fumio japán miniszterelnök kampányrendezvényén. A politikus sértetlenül átvészelte a támadást, a Twitteren megjelent videó alapján nem kis részben az egyik testőrének hála.

Éleződik Kína és Japán között a konfliktus

Éleződik Kína és Japán között a konfliktus

A japán miniszterelnök nem fogadta búcsúlátogatáson a kínai nagykövetet végleges hazatérte előtt februárban - közölte a Kyodo hírügynökség szombaton az MTI szerint.

Bulgária sem segíti lőszerrel Ukrajnát

Bulgária sem segíti lőszerrel Ukrajnát

Magyarországhoz hasonlóan Bulgária is bejelentette, hogy nem vesz részt az EU kollektív lőszervásárlási programjában, illetve nem szállít sem vadászrepülőgépeket, sem tankokat Ukrajnának. Rumen Radev bolgár elnök szerint a jelenlegi ügyvivő kormány alatt nem adható ilyen jellegű támogatás - írja az Euronews.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.